Egy költözés nem egyszerű, de
tényleg.
Volt, aki a részvétét
nyilvánította ki, volt, aki sok sikert kívánt és volt, aki csak azt mondta hu húúúú,
az szép lesz!
Ennyi biztató szóval és lelkesítő
baráttal (neeeem; imádlak titeket :)) kezdtünk neki életünk bedobozolásához.
Őszinte leszek, a költözés maga,
a dobozok megtöltése, címkézése, rendszerbe helyezése, azok át transzportálása
majd kipakolása nem jelentett gondolt. Én szeretem az ilyen, rendet rakni meg
kifejezetten. Ha pedig terv is van, ergo lehet tudni mi hova kerül, egy
költözés nem kottyan meg nekem. 5 és fél napunk volt, hogy nulláról a doboz
nélküli, teljes beköltözés állapotáig eljussunk. Ez sikerült is. Igaz közben
kicsit lepukkantam. Az effektív költözés napján, a költöztetőket lázasan vártam
a lecsupaszított lakásunk közlekedőjében. Ritka alkalmak egyike volt, hogy nem
beszélgettem senkivel, kerestem egy kieső sarkot a lakásban és a már
szétszedett kanapé, kifordított, benejlonozott karfáján gubbasztva merengtem,
miért is ez a lakás az, amiért könnyeket ejtek?