Egy költözés nem egyszerű, de
tényleg.
Volt, aki a részvétét
nyilvánította ki, volt, aki sok sikert kívánt és volt, aki csak azt mondta hu húúúú,
az szép lesz!
Ennyi biztató szóval és lelkesítő
baráttal (neeeem; imádlak titeket :)) kezdtünk neki életünk bedobozolásához.
Őszinte leszek, a költözés maga,
a dobozok megtöltése, címkézése, rendszerbe helyezése, azok át transzportálása
majd kipakolása nem jelentett gondolt. Én szeretem az ilyen, rendet rakni meg
kifejezetten. Ha pedig terv is van, ergo lehet tudni mi hova kerül, egy
költözés nem kottyan meg nekem. 5 és fél napunk volt, hogy nulláról a doboz
nélküli, teljes beköltözés állapotáig eljussunk. Ez sikerült is. Igaz közben
kicsit lepukkantam. Az effektív költözés napján, a költöztetőket lázasan vártam
a lecsupaszított lakásunk közlekedőjében. Ritka alkalmak egyike volt, hogy nem
beszélgettem senkivel, kerestem egy kieső sarkot a lakásban és a már
szétszedett kanapé, kifordított, benejlonozott karfáján gubbasztva merengtem,
miért is ez a lakás az, amiért könnyeket ejtek?
Mert bizony mindenkinek van egy
első lakása. A kedves, amiért megfogadjuk, ha nyerünk a lottón, visszavásároljuk,
amiért ha nem is esik útba, de egy kis kitérőt teszünk, csak hogy újra azon a
járdán sétálhassunk, láthassuk azt az erkélyt, elmehessünk az előtt a kapu
előtt. Van az az otthon, ahova az igaz szerelem köt, ahová az első sikerek
kötnek, ahová az első igazi boldogság, az első szépséges karácsony, anyák
napja, az első gyerekkacaj, ahová az első szeretlek anya mondat köt. Bizony. És
ha mindez koncentráltak egy helyhez köt, akkor még nehezebb az egész. 
Szóval csak kerülgettek a
költöztetők, míg végül csak a karfa maradt velem. Miután minden átköltözött az
új lakásban, én is, robotként pakoltam és az első perctől mindent át akartam
építeni, csak hogy olyan legyen, mint eddig. Este még visszamentem megsimogatni
és könnyel áztatni a falakat. Megsimogattam, megölelgettem őket és esküszöm,
mintha finom tapintásukkal ők is búcsúztak volna.
9 hét telt el és már mondhatom, itt
ülök az új otthonunkban! Színválasztásban szándékosan bátor voltam,
kifejezetten harsány; „ezt neked új lakás! Lásd kivel van dolgod!!”-
gondolhattam?? - esküszöm, mintha kitoloncoltak volna minket az imádott
fészekből és áthurcoltak volna minket valami világvégére.
Na de a kezdeti rémek, és szobasarok
számolgatás után, nekikezdtem az apróbb részletek kidolgozásának is: terveztem,
festettem- mázoltam, fúrtam-faragtam és lett lámpa gombokkal díszítve, dohányzó
asztal, naná hogy ágyrácsból, játék konyha hokedliből és még szék ülőkéket is
kárpitoztam.
De mindennel jövök, csak az ecset
esne már ki a kezemből és lenne több időm írni.
Szép napot,
