Ki-Kapcs

Minden karácsonykor, így idén is kerültek olyan ajándékok a fa alá, amiket én készítettem. Aki ismer, annak talán ez az információ nem meglepő. Minden évben, ’kézművesország’ olyan terepén teszek kirándulást, ahol még korábban nem jártam. Az újdonság felvillanyoz és azt követően öröm lesz az alkotás. Este miután elalszik az aprónép, nekilátok az elmepucolásnak, a szellemfrissítésnek, átadom magam annak, ami teljesen kikapcsol.

Elkészülni, Vigyázz, Kész, Tűz, Rajt!

Na ez az a rajtindítás, amit tesitanárként amatőrség kimondani, viszont egy sportos újrakezdéshez stílszerű cím.

Egy év ismét elpörgött és vele újra egy fontos szülinap toporgott a küszöbön. Toporogtam én is, mert fogalmam sem volt mit vegyek , hogy legyen és amíg nincs ajándék addig a lapot sem tudtam a témához passzolva elkészíteni. Aztán jött egy szekrényürítés, ahol a szülinapos megtalálta a három évvel azelőtti, meg az azelőttielötti, meg a mégkorábbi maratonon, félmaratonon stb futásokon kapott plaketteket. Elszomorodva leporolta őket megjegyezvén, hogy szép volt, talán igaz sem volt. Mert, hogy a gyerekek mellett más időszámítás kezdődött, amibe egy fél éves, órák hosszat tartó futkározással tűzdelt intenzív felkészülés nem fér bele az életünkbe. Nekem persze több se kellett. Ha az én uram maratonját nem is tudom vissza adni, legalább egy kis tűzoltásra kerítek neki időt, és vettem neki egy hipi szupi, multi-kombi fitnesz bérletet. És most végre, hosszú idő után új sportos célokat tud kitűzni maga elé. Mert ez bizony fontos, hasznos és akármennyire maradinak tűnik, de működik. Mert töprengeni lehet, meg álmodozni, hogy de jó lenne, ha ez lenne, ha úgy történhetne, de ebből szerintem eddig csak igen kevesen tudtak sikert kovácsolni. Úgyhogy itt az év vége, nosza rajta, a legjobb időzítés egy új célkitűzés megfogalmazására. Nekem is van egy jópár, ezek között van egy kalapra való publikus célkitűzés is. Hamarosan jövök a részletekkel. Addig is, gondold át Te is mit szeretnél megvalósítani 2012-ben!

Anyának lenni jó

Lényegében amióta Liz, majd később Sino érkezését megtudtuk -márcsak a tomboló hormonok miatt is – az anyukák többségére jellemző tünetegyüttesek egész körét produkáltam, kezdve a szomorú szemú elefántos reklámfilmen való bőgéstől a legpisztlicsárébb gondokon való aggódásig. A hullámzó érzelmi viharok azóta elültek, de megmaradt egy mindig mocorgó rózsaszín köd, ha a gyerekeimről van szó. Egy percig nem bánom, hogy ez ott van. Kérdezem én: kire legyünk büszkék, ha nem a gyerekeinkre? Kit imádjunk vég nélkül és nevelgessünk a legjobb tudásunk szerint, ha nem a gyerekeinket? Bizony anyának lenni, az egyik legjobb feladat.

Most pedig így karácsony küszöbén, az év végén jöjjön egy kis összefoglaló ebből a rózsaszín ködös időszakból, ahova mondhatni lassan három éve olyan jól bekuckoltam magam.

Van az úgy, hogy.....

Ha összefutunk az utcán egy ismerősünkkel, aki a gyerekünkről, családunkról érdeklődik az fix, hogy csak a szép, kedves, vicces dolgokat osztjuk meg vele abban a pár percben. Ugyan így jó dolgokról mesélünk, ha valaki felteszi a ’na és, hogy vagytok??’ kérdést.
Bevallom, előfordul, hogy csak egy hosszúra nyújtott, elégedett ’kösziiiii, jóóól vagyunk!’ a válasz, melyet egy óriás mosoly kísér; nyomatékosítva, hogy tényleg hipi-szupin vagyunk, becs szó!
Na de most komolyan. Kinek ugyan olyan felhőtlen, napsütéses az összes napja??! Mert olyan van, hogy alapjában véve tényleg minden kerek, de olyan nincs egy 1, 2 többgyerekes anyukánál, hogy ne legyen egyszer a héten, egy órára, Isten bocsá’ egy egész napra =?-*%")@#**,")=/ hangulata ??!
De van kérem. És nem is egyszer, fő az őszinteség.

Sziréna anyuka

Sziréna anyuka lettem. Na jó, csak félig, de hogy milyen is az a sziréna anyuka státusz? Elsőként kezdjük azzal, hogy ki is ő. Az első sziréna anyukát a játszótérre járásunk kezdetén fedeztem fel magamnak. Nem volt nehéz nem észrevenni, ugyanis az egész játszótér zengett az orkán erejű kiáltásától.

A papa

A papa a minden.
A papa a játék, a nyugalom, a szeretet, a bolondozás. A papa, az aki minden reggel sajnos el kell, hogy menjen az ’munkába és csak délután jön onnan haza, de akkor a legjobb a karjába rohannia. A papa a legjobb legozós partner, a papa az, akivel a legjobb pancsolni, csakis és csakis a papa mögött ülni a legjobb a bringán. A papa tudja a legjobb hajót, Garfildot, repülőt, autót, delfint, macskát, házat és saját láb és kéznyomatot rajzolni. A papa karja a legerősebb, és az ő válla a legfinomabb gyors alváshoz.
A papa a minden!

Angyal szállt közénk

Gyarapodunk bizony ám! Kis családunk státuszt váltott, kicsiről mondhatni közepesre duzzadtunk. Május közepén ismét egy hajas babával bővült gyermek állományunk, a meglévő királylány mellé megérkezett egy kis királyfi, Sino személyében. Szóval a már közepes családunk egy angyallal bővült. Nem is eggyel!

Ásó, kapa, nagyharang

Már 3 éve, hogy az én uram oltárhoz vezetett. Kimondva hosszú időnek tűnik, de valójában pikk- pakk eltelt ez az idő. Azon a júliusi napon iszonyú forróság volt, még egy eltévedt szellő sem lengedezett. Így rakoncátlankodó frizurától vagy fátyoltámadástól nem kellett tartanom. Előbbi úgy be volt betonozva a sok lakktól, hogy a hullámcsatokat, hajnali ötkor fél órán át szedegettük a hajamból, fátylam pedig teljes jelenléte alatt, komótosan hintáztatta csipkés szegélyét uszályom peremén.
Forróság volt, de megfogadtam nincs idegeskedés, kapkodás: nyugalom van.

Sinóra várva

Ellenben Godot-tal mi tudjuk, hogy hol és nagyjából mikor kell megérkeznie Simonnak, alias Sinonak, a mi legújabb családtagunknak. Lisánk ragasztotta várva várt tesójára ezt a nevet, melyet napjában többször megemlít ilyen-olyan témával kapcsolatban.

Már nagyon várja velünk együtt a babaérkezését. Elsőként azt az információt igyekeztünk átadni neki, hogy a mama kerekedő pocakjában egy baba van. Mutattunk neki ultrahang felvételeket, mondtuk, hogy az az emberformát öltő maszat halmaz a képen, bizony egy baba, az ő tesója, és hiszi vagy nem, de mindaz itt bent, a hasamban egész kicsiben bent lakik.

Az akkor 13-14 hónapos kisjányunk igen gyorsan felfogta a dogot. Na jó bele telt egy pár hétbe míg megértette, hogy sem az ő pocakjában, sem a papáéban nincs baba, egyedül csak a mama az, akinél babát érdemes keresni. Ezt az ismeretet alátámasztva rendszeresen ellenőrizte a hasamat: megállt előttem, egyik kezével a nadrágom korcát, másikkal a pólóm szélét fogta, ellenétesen elhúzta őket és nagy akkurátussal megvizsgált, majd halálosan komoly arccal, mint egy sokat látott szakember kijelentette: BABA. Na ebből tudtam a baba ügy helyén van az ő kis agyában.

Kitehetik, ha jön a kistesó?

Most komolyan egy ilyen bejegyzéssel kell folytatnom ezer és egy év után?!! Na de ha aktuálisan ez az a téma, ami a leginkább megmozgatta a gondolataimat, hát nincs mese, elő a gépet … persze úgy felhúztak a történtek, hogy nem is nagyon tudtam elszakadni a témától közel egy hétig és mint egy mellékzönge, levezetésként írásos lenyomatról is gondoskodtam egy babás magazinnak, akik mit ad Isten éppen erről a kellemetlen témáról írt az e havi számukban. És mi volt az, ami annyira felpaprikázott??
A BÖLCSI ügy.

Az 1 éves kiscsibe emlékkönyve

Az én tündér mazsolám 1 éves lett! …. még szeptemberben, na de a röpke 3 hónapot csúszó reprezentálás miatt mentségemre legyen mondva, egy 1 éves csibét terelgetni nap, mint nap időigényes elfoglaltság, de erről már korábban szóltam pár sorban.
Szokásomhoz hűen a szülinapra már jó előre el kezdtem készülni, aminek most ’ippeg,’ hogy a végére értem. A szülinapra gyártott jókívánság könyvet - aminek ugye funkcióját tekintve-muszáj volt késznek lennie időben, aznap reggel kezdtem el készíteni és a vendégek érkezése előtt 20 perccel fejeztem be nagy hajrában: a célszalag még a homlokomon lobogott, amikor az első vendég megnyomta a csengőnket.