Sziréna anyuka lettem. Na jó, csak félig, de hogy milyen is az a sziréna anyuka státusz?
Elsőként kezdjük azzal, hogy ki is ő.
Az első sziréna anyukát a játszótérre járásunk kezdetén fedeztem fel magamnak. Nem volt nehéz nem észrevenni, ugyanis az egész játszótér zengett az orkán erejű kiáltásától.
„MAAAAAARCIIIIIIIIIII!!! AZZZZONNNAL GYERE IDE! 60-SZOR SZÓLTAM MÁR!!- hangzott a szájából az eget rengető vezényszó, melyre az összes jámborlelkű kisgyerek összerezzent és a velük együtt csöndben elmolyoló anyukák sokat sejtető arckifejezéssel könyvelték az eseményt. Én épp a gyerekemet csodáltam, teljes áhítatban, aki mínusz kettővel ’suhant’ élete első hintázása alkalmával. A harci üvöltés persze engem is felrázott a nagy idillből, lényegében két lábbal rántott le a rózsaszín ködből. A sziréna anyuka a fenti mondatot még vagy háromszor- négyszer megismételte, mert a kisfiú lényegében magasról tett az anyjára, aki viszont a szirénázások között kiment bagózni a játszó elé. Úgy hogy 1: 1 mindkét félnek.
Telt múlt az idő és az én totyogósomból egy fürgeléptű kisgyerek lett, aki korából adódóan néha szeret felmászni a mászóka azon fokára, ahol már nekem is tériszonyom van, aki a mászó torony egyetlen gyenge pontját, a ritkásan tűzdelt, korlátos végét, mesterien megtalálja és igyekszik ott egy lazát hintázni és aki szereti végsebességig hajtani a kermi által is veszélyesnek minősített műanyag játszótéri kismotort. Bizony múlik az idő, mert már a 2. szülinapját is megültük, melynek fénypontjaként az én energiabomba gyerekem megkapta a hőn áhított lábbal hajtós kerékpárját.
Persze, ha lépten-nyomon mászni, kúszni, ugrani, vetődni kellene érte/miatta, akkor nem veszünk neki egy ilyen járgányt, de mivel megbízható gyerek, és ha azt mondom neki, STOP!, akkor abból ért és megáll, lejön, leteszi stb. Szűz csillagjegyű a lelkem, így aztán még a felpöndörödött szőnyegsarkot is visszaigazítja, és lényegében még a kukát is mindig egy irányból kerüli az utcán. Rend a lelke mindennek nála.
Na de vissza szirénasághoz, melynek kezdetét a bringa megjelenésének idejétől datálnám. Rövid, velős, de annál hatékonyabb vezényszavakkal bővült anyai szókincsem.
Az igazi sziréna anyukákkal ellentétben- akiknek a torkában ködkürt van- nekem csak egy tesi óráról ismert bírói síp foglal helyet, de ezt sem kell alábecsülni. Ez a bírói síp pedig- tekintettel a fegyelmezett játékosra- csak ritkán szólal meg. Leginkább kereszteződéseknél, zebránál, utcasarkon. A síp legtöbbet azt mondja: STOP, GYORSAN, LASSAN vagy, hogy „ZÖLD A LÁMPA MEHETÜNK!”. Az új tudományunk hatásosnak bizonyul: a gyermek megáll, vár, majd mikor szabad a menet ismét szaporán galoppoz. Élvezi a bringáját, nézelődik, magyaráz magának, integet a hentesnek és néha látszólag meg is szűnik körülötte a világ; én is csak valahol a horizont másik oldalán létezem. Amikor viszont, elérünk a zebrához na bumm megáll, gondolván ’ha ettől boldogabb vagy mama, hát legyen’. És én imádom ezért az alkalmazkodó, ám de öntörvényű lényéért.
Szóval közlekedünk bringával, a tesót tolva babakocsival és felmálházva ahogy kell. Néha szirénázok, de alapjában véve nyugisan összeszokott párosként haladunk. Viszont meg kell, hogy említsek két segítőt, akik nélkül én csak félmunkát végeznék. És ez Paul és a kisvakond. Mert, hogy Paul, az egyik kedvenc mesekönyv főszereplő kisfiúja, papája ’Achtung!’ felkiáltására, a zebra előtt lábait a talajra vágja és úgy megáll mint a huzat! ....naná, hogy lábbal hajtós bringája van.
És ugyan így hálával tartozom a kisvakondnak is, aki az egyik epizódban, az egér haverjával- aki fix, hogy transzvesztita, mert fiú létére rúzsozza a száját, parókát és látványos kalapot vesz fel bulizáshoz- diszkóba készül, majd egy balul elsült autóbalesetet követően megmutatja, hogy hogyan kell helyesen közlekedni a zebrán és hogy hogyan nézünk balra és jobbra mielőtt átkelnénk az úttesten.
Úgyhogy a szirénaságom inkább egy, a gyerek nyomában járó közlekedési rendőr személyével mutat hasonlóságot, aki vágja az összes utcai veszélyforrást a környéken, sőt még az üvöltözős kutyás kerteket is jól ismeri.
És ez így van jól.
Nappal őrzöm az én nyiladozó virágszálamat, este ágyba dugom jóéjt csókok kíséretében és miután én is elaludtam álmomban még csöngetek egy picit.
Borsaborsa ;-)
