Liebster Award díjat kaptam, öröm így blogolni

Nagy meglepetésben volt részem, amikor is Nórától a Diéták & Álmok blog szerzőjétől egy üzenetet kaptam.

Nóra blogja egy vándor díjban részesült, amit neki is tovább kellett adnia. Többek között rám is gondolt, így a díjat egy blogbejegyzés keretében én is megkaptam.

A LIEBSTER AWARD egy olyan blogos díj, amit feltörekvő bloggerek adnak, szintén feltörekvő blogok szerzőinek.

Nagyon köszönöm még egyszer az elismerést, jó érzés, hogy másnak is örömöt okoz nézegetni a Borsabox bejegyzéseit J

A díjjal együtt kérdéseket is kaptam. Jöjjenek Nóra kérdései:

1.       Mely ételeket ennéd szívesen diétás/diabetikus formában?

2.       Milyen mozgásformát kedvelsz, és miért?

3.       Mi a legkevésbé kedvelt ételed?

4.       Hol látod magadat 5 év múlva?    

És a válaszok:

1. Sütiket, desszerteket :)
2. A futást. Összetett mozgásmintájának köszönhetően mindent átmozgat. Egyszerű mozgásmintájának köszönhetően, monotóniát ad és ilyenkor van idő kikapcsolni vagy épp pont az ellenkezője: hatékonyan gondolkodni.
3. Hmmm, lássuk csak… például a sóska.
4. Egy szerkesztőségben: kreatív, dekor, enteriőr, BorsaBox témában írva, szerkesztve, beszélve. És pont 5 év múlva egy költözés közepén, a kertes házunk lépcsőjén kuporogva a gyerekekkel, az új átalakításokon merengve szeretném viszontlátni magamat :)

És akinek én szánom a díjat:

Briginek a Brigciműhely horgolásért rajongó anyukájának  www.brigcimuhely.blogspot.hu

és

Zsuzsának a Small Things Bright and Beautiful világjáró Hawaiin élő szerzőjének à www.smallthingsbrightandbeautiful.blogspot.com

Nekem is vannak kérdéseim:

1. Ha hobbizásra adod a fejed, és egy új technikát próbálnál ki, mi jelent nagyobb akadályt a kezdésnél: a hozzávalók beszerzése vagy a technika apróbb részleteinek ismerethiánya?
2. Egy blogon (pl. BorsaBox :)), egy DIY projektnél jobban szereted, ha lépésről-lépésre leírást kapsz vagy jobb a kész fotókat nézegetni?
3. Ekrü vagy fehér?
4. Holnap vagy ma?

Szép napot!

Borsa

Sanyika, a bronzlábú

Amikor gyerek voltam úgy ragaszkodtam az egyik kedvenc műanyag tányéromhoz, hogy amikor az eltört, elrejtettem a szekrény mögé, hogy nehogy kidobják a szüleim. Később is megmaradt ez a tárgymentő, gyűjtő szenvedélyem. Persze most ne azt az agyelmenős állapotot gondold, amikor a tejfölös poharakat méteres oszlopba rendezve tárolom a spájzban.

Egyszerűen vannak tárgyak, amiknek lelkük van és vannak olyanok, amikbe mi ’önthetünk bele lelket’ azzal, hogy kicsinosítjuk.

És kérem az utóbbi időben, szépen szaporodik otthon a négyzetméterre leosztható lelkek száma, hisz nálam még egy konyhai fellépő is bártan reménykedhet egy szebb jövőben.

Hova menjünk a hétvégén?

Hova menjünk a hétvégén?

Hova menjünk a hétvégén a gyerekkel?

Mit csináljunk? 

Szombati megébredésem központi kérdése általában ez szokott lenni, ha nincs már konkrét terv (jelzem, ritka eset ;D).

Persze millió és egy helyre lehet menni, kész fix programokra beülni, de én most inkább olyan gyerek és felnőtt kompatibilis progira szeretnék ötletet adni, amire elsősorban az egyszerűség és a kis költségvetés jellemző.

Kopottas ládikók: a struktúrpaszta felhasználása kicsit másképp

 

Évekkel ezelőtt vettem egy natúr dobozkát, hogy majd egyszer kezdek vele valamit. Sokat várt 

szegénykém a kosár mélyén, és már szinte teljesen megfeledkeztem róla, amikor Orsinak, a Vmorsy Decoupage oldal anyukájának köszönhetően megismertem a struktúrpasztát vagy más néven művészpasztát.

Az első próbálkozások óta eltelt egy kis idő és jó pár stencilt szárítottam be a pasztával, de cserében jó pár dobozkát, famunkát díszítettem ezzel a dombormintát adó technikával, úgyhogy köszi Orsi, hogy megmutattad ezt a remek anyagot ;)

Esküvői köszöntő kártya reggel héttől, S.O.S.-ben

 Az ’Ejjj, hogy mindig van valami…’ kezdetű mondat rendszerint a lépcsőn felfelé caplatva, a hobbis sarok irányában szokott elrepülni a szám széléről, amit a ’ hála égnek!’ kijelentés szokott követni. Mert, hogy valamit mindig jó fúrni-faragni, ragasztani, festeni. És ez nem egy újkeletű dolog nálam, hisz az idejét se tudom, mikor fűztem fel az első pirított tésztából készült láncot, ami idővel zsizsikes lett és a barbie ház - ahol tároltam - a kis bogarak pattogásától volt hangos. De az sem most volt, amikor felsősként az sk só-liszt gyurma fülbevalóval, lánccal és a sötétítőfüggönyből!! varrt furuglya szoknyában catwalkoltam a suli folyósóján, a sulibuliban (atya ég hogy néztem ki, hozzá persze a feltupírozott, lakkozott tarajos fru-fru).

Volt üvegfestő periódus is, majd masszívan belezuhantam a drót ékszer gyártásban, aztán jött a scrapbook és így tovább, szóval nyughatatlan hobbista, DIY szerelmes lettem és ha jön egy szülinap vagy egy esküvő, akkor nincs megállás: nem lehet mikrót kérni tőlem nászajándéknak, mert nem veszek…. max hacsak nem egy kis szekrénykét alakíthatok át hozzá, amin tárolják majd :)