A nyár az esküvők szezonja. Nyaranta egyre biztosan kapunk meghívót. Idén viszont a lánybúcsúban is részt vettem. A feladatok leosztásánál egyből ráugrottam az emlékkönyv elkészítésére. Márcsak azért is, mert a menyasszonnyal sok egyetemi majd barátsággal teli év emléke köt össze, amiben minden benne volt (szinte), amit a vihogós, ’miénk a világ’ 20-as eleji majd később a lecsillapodott (persze) közel harmincas éveiben járó barátnők életébe belefér.
Kriszti könyve emléktára, fotóalbuma két papírlap
megvételével kezdetét vette.
Egy személyre szabott album készítésénél – de lényegében ez
elmondható mindenről- a színvilágot, a formát, a hangulatot érdemes a
megajándékozandó személyre igazítani.
Kriszti esetében szóba jöhetett volna szinte bármi, ami Párizs,
ami romantikus, ami lila. Kezdett összeállni egy kép a fejemben és végül minden
kelléket sikerült beszereznem, amitől a végeredmény olyan igazi neki való lett.
A tervezés során sokszor van, hogy beleszeretek egy apró
részletbe és utána már arra építem fel az egész projektet. Így volt ez a gombosüdvözlő lapnál is, amikor találtam egy kicsi gombot és a végső hangulatát ez
adta meg a lapnak.
Már régóta tudom, hogy véletlenek nincsenek így azon,
hogy Kriszti emlékkönyvéhez, a hobbi bolt utolsó két lapjaként, megtaláltam az
album bevonására szánt lila, virág mintás, full romantik scrapbook papírokat,
már nem is csodálkoztam. Persze hálás voltam, mert így a sok mozaikdarab
kezdett összeállni egy nagy képpé.
Hozzávalók:
- kemény karton a borítónak
- bellapnak való lapok (grammját már nem tudom, de se nem könnyű se nem kemény pípr kell hozzá)
- gomb
- dísz zsinór
- scrapbook lapok vagy decoupage lap
- szalag
- bronz viaszpaszta az élek kiemeléséhez ( én a Pentart termékét használtam/-om)
- olló, vonalzó, tű, cérna, ragasztó ( és bízom benne minden hozzávalót leírtam....)
Az eddigi emlékkönyveknél, albumoknál kész album alapra
dolgoztam, és csak a fedelet alakítottam át. Viszont most végre eljött az idő,
és a lehetőség, hogy kipróbáljam a könyvkötészetet, erős túlzással persze, így a bellapokat is sk fűztem össze. Számos szabadkezes
kötészeti technika létezik, egyik bonyolultabb, másik könnyebb, én a
legegyszerűbbet igyekeztem megtalálni.
Videó forrás: wikihow
Érthető, jól
látható és gyorsan ismétlődik! Ha nem néztem meg ötvenszer, akkor egyszer sem.
A lapok összefűzésével miután megvoltam, adódott a kérdés, hogy hogyan ragasztom be. Ehhez spéci könyvötők által használt enyv kellett volna. Mivel nem volt kedvem több ezer forintért venni egy bödönnel, így visszamentem ahhoz a könyvkötőhöz, aki anno a diplomámat rakta egybe. Nagy dumás a Péter, sikerült és sokat diskurálnunk erről-arról. Abban maradtunk, bármi adódik a jövőben, hozzá mehete ragasztóért bármikor. A listára, a jó hentes, zöldséges, cipész és nőgyógyász után felvettem a jó könyvkötőt is :)
Ilyen lett az album, lefűzve, lapozgatós verzióban összeragasztva.
A borítót mappa jellegűen hajtottam meg félkeménységű
kartonból, amire előtte rádolgoztam a scrapbook papírokat. Az éleket bronz
viaszpasztával kentem át, a masnit a biztos tartás érdekében
ragasztópisztollyal rögzítettem és a legvégén felvarrtam a gombokat.
A hátsó oldalra egy zsebet készítettem. Ebbe kerültek
a jókívánságot, amik egy kis akasztót kaptam, így kikandikálva a zsebből, könnyen
kivehetők, visszabújtathatóak.
Az albumba a lánybúcsún résztvevő csajok fotói kerültek, scrapbookos
díszítéssel, de ez maradjon látható egyedül a most már asszonnyá lett
Krisztinek és az ő lányos éveit búcsúztató lelkes lányseregnek.
A hozzávalók begyűjtésének sikeréhez egy kis plusz, nagyon
messziről indítva:
A belvárosban parkolás horror. Fullon van minden utca, úgy
kell vadászni egy árva szabad hely után. Ilyenkor nem mindegy, hogy azt mondjuk
magunkban, hogy úgysem lesz parkolóhely vagy hogy inkább azt erősítjük, lesz
parkolóhely!
Persze ez csak egy apró szó hiánya vagy épp megléte, de
lényegében egy teljes szemléletváltás. Ha eleve hiszünk a rész vagy az egész
folyamat sikerében, legyen az akár egy üdvözlő lap, emlékkönyv végső összképe,
már, mondhatni félig kész vagyunk a munkánkkal.
És a végén a becsomagolva, felcímkézve:
