A szünetmentes tápegység

Pontosan három éve, hogy a dolgoz nő státuszból egy időre, a tisztán szülőként működő anya szerepbe átléptem. 3 éve ilyenkor 34 hetes terhesen búcsúztattak el a munkahelyemről, én pedig az első, hivatalosan is munka nélkül töltött hétfőmön megszokásból ugyan akkor keltem, elkészültem, majd azon gondolkodtam, hogy most akkor hogyan töltsem ki ezt az ordítóan üres napot. Az akklimatizálódás nem igényelt sok időt; aznap kimostam az új gyerekruhákat, másnap kivasaltam őket, harmadnap helyet kerestem nekik, negyedik nap befejeztem a gyerekszoba dekorációt, ötödik nap befőztem egy hektoliternyi szilvát és lassan minden napra találtam valami tennivalót.

Ez 3 év után semmit nem változott, pontosabban igen, változott: minden napra találok legalább 5 fontos dolgot, amit jó lenne véghezvinni és lényegében nekem már nem is kell foglalkoznom a feladatok kitalálásával, hisz a két kiskorú főnököm tesz arról, hogy egy nap se teljen el unatkozással.

Mert, hogy ez a szó, hogy unalom törlődött a hardwharemből. Asszem ezzel minden szülővé váló ember így van, aki napi 24 órában kergeti a csemetéjét a ház körül. Mert mindig van, ami leesik, fenn akad, elfogy, túl sok, bent marad, kint marad, fárasztó, félelmetes vagy szimplán nem megy még egyedül. És amikor nap végén hátradőlünk, hogy vegyünk egy kis levegőt - szó sincs unatkozásról, csak olyan szerény kis pihegésről- hirtelen az agyunk egyik eldugott, hátsó kis zugából előkúsznak az egyéni vágyak, igények serege, amik újra cselekvésre ösztönöznek.
Van, aki imád főzni. Van, aki horgol vagy varr, mint például Csernus Ági, aki a gyerekek kedvencének a Figurka babának a mamája. Vagy Büki Zsófi, aki a cukorfalatnyi Cukorkalapokat horgolja, díszíti, de akár megemlíthetném a közeli ismerőseim köréből Gabit is, aki saját maga szórakoztatására fotózni kezdett és a reggeli kávék mellett ellőtt okostelefonos fotóival a magyar Instagram közösség ismert pillanatfotósa lett! De van, aki a sok unalomtól mentes nap után csak egy jó könyvre vágyik, és van olyan is, akit a barkácsolás tesz menthetetlenül aktívvá még az esti órákban is.
Ez a típusú támadás számomra, szinte kivédhetetlen az elkényelmesedni készülő magánnyal szemben. Elő egy újabb albummal, amit fel lehet flancolni, vagy egy festeni való falfelülettel, ahová hófehér macskákat lehet festeni a gyerekeknek.

Persze én is sokszor döglök, kinyúlva a tv előtt, és a szememnek csak a nagyobb foltok követésére ad ingert az agyam, de legalább ennyire gyakran űzöm el a magányos percek gondolatát például azzal, hogy irtó fontos világmegváltó gondolatokat körmölök le egy 'ánégyesre.
Mert az unalommentes élethez, igen könnyen hozzá lehet szokni!
 Ha olyan jó drogot használ az ember, mint két gyerek, fix a rászokás. Ebben a doppingolóban viszont az a jó, hogy káros nyomokat nem hagy maga után. Sőt, erősíti a szervezőkészséget, rugalmassá, érdeklődővé, naprakészebbé, kreatívabbá tesz. Növeli a belső erőt, megmutatja, hogy hol a helyünk, mik a szerepünk az életben, folyamatos visszacsatolást ad arról, hogy máshol is fontosak lehetünk, nem csak a munkánkban.  Ott, ahol fix keretek közé zárva hajtottuk a mindennapi mókuskereket, ahol valami eget rázóan fontos témákkal foglalkoztunk, mint ahogy én az őszi immunerősítésről vagy az antioxidánsok jótékony szerepéről regéltem anno.

A tartalmas szabadidőtöltés segít felnőni eddig ismeretlen feladatokhoz, egy másik spektrumból is láttatja a világot és még új képességekre is szert lehet tenni. Akár lehetünk magabiztosabbak, függetlenebbek vagy éppen bátrabbak, mint egy anyatigris. Mert ahol gyerek van, ott léptem nyomon, még a legvisszafogottabb szülő is hangot talál magának, hogy csemetéje védelmére keljen egy unalomtól mentes váratlan helyzetben.

Szóval csak keresni, keresgélni azokat a szabad perceket és valami megnyugtatóan teljes időtöltést találni az unalom ellen.  

Addig is aktív napokat! ;)

Üdv:

Borsaborsa