A lomha sötétségbe egy éles hang
hasít bele. A fülemben hirtelen légkalapácsként kezd lüktetni az agyamat friss
vérrel ellátó aprócska ér. Dob. Dob. Dob. Dob. Halk neszezéseket hallok; egyre
közelebbről. De az ágy melege, az álom naiv tudatlansága ismét kezd visszahúzni
abba a puha, félhomályos, hajnali lebegésbe, kiiktatva minden valós élethez
köthető realitást.
Az első csapás 5 óra 52 perckor
ér. Az oldalamban, valahol a lengőbordáim között tompa fájdalom
kezd útra kelni, mely amilyen váratlanul ér, olyan gyorsan szökik föl a
tudatomba, bekapcsolva ezzel egy vészcsengőt; a párnát húzd a fejedre szorosan!
