2010. november 19., péntek

Lisa babanapló


Kicsi lányunk még csak centikben mérhető parányi méretekkel rendelkezett, amikor valaki azt mondta nekem: milyen szép ez a babavárás időszaka, osztottam véleményét és mivel az addig eltelt 12- 13 hetem valóban gondtalan volt- gyermekem pocakbeli kvártélyát nyugodtan foglalta el és kezdte belakni az elkövetkezendő pár hónapra- így fülig érő mosollyal az arcomon jeleztem, bizony a babavárás csodás dolog: minden nap történik valami újdonság, ami örömmel, izgalommal tölti el az embert. Változik a test, a baba idővel bizony fizikai valójáról is jelt ad mozgásával. Úgyhogy ennek a várakozásnak az eseményeit feltétlenül papírra akartam vetni. El is kezdtem naplót írni.
Leveleket írtam az én gyermekemnek, hogy éppen aznap mi történt velünk, merre jártunk, mit csináltunk, milyen volt, amikor megtudtuk, hogy ő bizony kis lány, és amikor már mozgolódott, akkor a legemlékezetesebb aktivitásait- pl. bordán rúgás, gyomorszájöklözés- is megírtam az utókornak, hadd olvassa vissza magát, ha majd egyszer kézbe veszi a naplóját. Írtam a történeteket, közben pedig további oldalakat gyártottam a majdani újszülött képének, az első közös fotónknak, a családfájának és születésének pontos körülményeinek leírásához is. Méreteinek változására táblázatot rajzoltam és a nagy pillanatainak- első mosolya, önálló fordulások, első önálló ülés, kúszás, mászás, állás, az első kimondott szó- is számos oldalt kapott az akkor már könyvé vastagodó naplóban.
És a pocakban töltött pár hetes kora óta tartó írogatás még ma sem ért véget. Mert most már napi szinten történik vele legalább 5 dolog, persze ember legyen a talpán, aki mindet le tudja jegyezni. És bizony az első hajvágáskor sem volt szívem kidobni a selymes fürtöt, így az is helyet kapott a könyvben. A kis lánynak volt már keresztelője, születésnapja, karácsonya és lassan a papír átfúrós időszakot követően megszületik az első rajza is, ami szintén a naplóba lesz beragasztva.



A babanapló hozzávalói:

- bővíthető lapos natúr csavarozott karton A5-ös fotóalbum
- 1 ív decoupage tetszőleges mintájú papír
- fehér és színes fotókartonok az album bővítéséhez
- filc babavárós figura
- színes szalagok
- decoupage ragasztó/lakk + 2 cm-es lapos ecset
- vonalzó, olló, sniccer

Elkészítés:
A foto albumot összeszerelt állapotban találod meg az üzletben. Mivel csavaros így elvileg, annyiszor szerelhető lapra ahányszor csak lehet. Na most a gyakorlat azt mutatja, hogy ha csak nagyon szükséges, akkor csavarjuk szét-össze, mert a menet és a szög fején a csavar járat –mi’tagadás, az alumínium nem a legtartósabb anyag- szétforgácsolódott. Érdemes tehát egyszer szétszedni, elkészíteni az albumot, majd ha már minden lap a terv szerint összeállt, visszazárni, és lehetőség szerint többet nem babrálni vele. Túl sok lappal sem jó feltölteni a naplót, mert nekem épphogy csak átért a csavar a túloldali záró elemhez.
Szóval a decoupage technikánál sokan a dekor szalvétát szeretik használni. Irtó jól lehet vele dolgozni, sík nem síkfelületen is működik, de most, mivel nagyobb felületet, pláne síkfelületet vontam be így alapanyagként a decopage papír használtam. Ezt a babaruhás papírt megláttam és tudtam ezt kerestem. Az A5-ös albumhoz egy nagy ív papír elég volt.
Az albumot szedjük szét, tanulmányozzuk át, hogyan kell összeilleszteni a részeket, majd kezdhetjük a hátsó borítónak bevonásával. Miért azzal? Mert, jó kitapasztalni, hogyan viselkedik az anyag a kezünkben, mennyire könnyen tudunk vele dolgozni első vagy akár sokadik alkalommal is, és hát nem célszerű a fedő oldalt elszúrni már az elején. A bevonó papírt másfél centi ráhagyással vágjuk ki az oldal méretéhez képest. Buborékmentesen, mintha tapétát illesztenénk a falra, simítsuk fel a felületre a decoupage ragasztóval/lakkal, a ráhagyást pedig a sarkoknak átfedés nélkül, szorosan ragasszuk át az ellenkező oldalra. Ezzel a művelettel még az élek is takarva lesznek és a minta sem törik meg. A belső oldalt az album oldalának méretében vágjuk ki és ragasszuk fel.
Ha elkészültünk mindkét borítóval jöhet az album gerince is. A méretre vágásánál lesz elég hely a papíron így lehet játszani a mintákkal. Én szerettem volna, hogy pont középre kerül a fiú és lány ruha illetve, hogy a gerincen futnak végig a kiscipők, szerencsére a papír is engedte a szabad tervezést.

Hagyjunk egy jó óra száradási időt, majd jöhet ismét a szalvétalakk/ragasztó, ki hogy ismeri. Itt a magas fényűt használtam, de létezik matt és selyemfényű lakk is. A fény persze a papír alatt tök mindegy milyen, de amikor másodjára rávisszük a lakkot, akkor már jól látható a különbség.
Az ecset vonalvezetését jó, ha konzekvensen tartjuk, mert a lakk azt a mintát adja ki, amit húzunk. Úgy hogy legyen függőleges, vízszintes, körkörös vagy hullámos, figyeljünk, hogy minden oldal akkor az adott stílusban legyen belakkozva. Ha kész adjunk neki ismét egy óra száradási időt, és fel lehet applikálni a díszítést. Erre az albumra csak egy szalagos filc rózsaszín babakocsit tettem, miután megtudtuk, hogy Lisára várunk és nem Luka-ra.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...