Több mint két éve teszem a dolgom, mint egy fészket rakó kismadár; csinosítom otthonunkat, ha kell, ha nem. Ezért a férjem persze imád is, de néha valami más, kevésbé radikális változásokkal járó új hobbiért fohászkodik. Egyik este én csajos programot szerveztem, felbuzdulva azon, hogy az uram aznap este töltötte 2-3 havonta ismétlődő jól megérdemelt 'nézzünk meccset és húzzunk bele a haverokkal' estéjét. Mondanám, hogy részemről elmúlt már a nagy ereszd el a hajam időszaka, de ez valójában nem igaz. Mert lényegében nem is volt. Na jó, foszlányokban azért itt-ott van egy-két mega hiper jó buli, anyuéknak is volt néhány virrasztós, rám várós éjszakájuk, de akármilyen unalmasnak is hangzik én passzoltam a nagy 'erezdelahajam' estéket. Így tehát azon a bizonyos péntek estén Kriszta barátnőmmel beültünk a moziba, egy nachos fölött elmorzsoltunk pár könnycseppet a love story végén és szépen haza furikáztunk hozzánk. A nappaliban ülve egyszer csak az én barátnémban megszólalt a kéretlen lakberendező. Hihetetlen érzékkel van megáldva egy lakberendezésre fogékony halandó, beleértve engem is: idegen lakásban egyből tudja mit, hová, hányat, milyen színből és hangulatúból kellene rakni a falra, a polcra, és persze egyből vágja, mit kellene azonnali hatállyal kidobni. Gondoltam magamban; halljuk, vajon az ő verziójával, hogyan nyerhetnék egy kis extra helyet a lakásban.
