Van nekem egy tündér gyerekem, aki már több mint 7 hónapos. Élete első fél évében hagytuk hadd fedezze fel közvetlen környezetét magától. Saját kis ritmusát, tempóját követve nyitottunk vele a nagyvilág felé. Járunk baba jógára, találkozgatunk hetente egyszer-kétszer leendő barátnőkkel, és lovag jelöltekkel, szóval kezdünk szocializálódni. Ám az utóbbi hetekben igen mozgalmas életet éltünk, ami úgy tűnik a mi kis mazsolánkat nem igazán visel meg, sőt!
Kezdtük azzal, hogy elrepültünk a német nagymamához látogatóba. Második hazájában nyakunkba vettük a régiót és meglátogattuk a létező összes rokont, hazaérkezve vendégségbe mentünk, majd vendégséget tartottunk, szóval mindezeket, az egyre kíváncsibb szemünk fénye egyre gyakorlottabban kezel. Így aztán gondoltuk mit nekünk wellness hotelezés: menjünk egy kicsit pihenni, lazulni immáron hármasban! Szokásomhoz hűen, a hotel kiválasztását sem bíztam a véletlenre. Egy hipi szupi, gyerekbarát létesítményre esett a választás. Lényegében itt minden egy helyen meg van: bébi pancsoló, bébi svédasztalos vacsi, kipárnázott játszóház, mini állatkert és még folytathatnám.
Eljött a nagy nap, pakoltunk, majd bevágtuk magunkat az autóba és nekifeszültünk az autópálya aszfaltjának. Az érkezést követően meg is ejtettük az első nagy medencés pancsolást, mely osztatlan sikert aratott. Este a már nyüszörgős vacsorát, majd fürdést követően jött a megnyugtató, álomba ringatós tejecske. Ekkor hasított belém a felismerés, hogy hogyan is fogunk mi egy szobában hárman aludni? Mert, hogy a mi kis angyalunknak otthon van saját szobája, ahol ő minden éjjel szép csöndben az igazak álmát alussza. A gondot nem abban láttuk, hogy az új hely majd kizökkenti a nyugalmából, inkább az, hogy mi hogy fogunk létezni az alvó kis bébink mellett?!!
Első gyerek, így aztán naná, hogy síri csöndben létezünk, amikor őfelsége alszik. Nincs konyhai csörömpölés, csengető mikrózás, hanem helyette lopakodunk (erős túlzással persze) az ajtaja előtt, ha arra van dolgunk. Persze ez már abnormális, na de majd kinőjük!!!!! Szóval féltem mi lesz, ha ’neadjisten’ fordulok egyet az ágyban és felébred a csöndhöz szokott gyermekünk. Az álomba vezető út zökkenőmentesen ment: az utazás, a nagy délutáni csobbanás kifárasztotta. Kínunkban gondoltuk lelépünk, hogy hadd aludjon a drága. Az én uram be is szerezte a reciről a szálloda ultra modern- nekem az volt- telefon összeköttetéses bébiőrjét. Bekapcsoltuk, de mivel nem voltunk biztosak abban, hogy jól működik-e - meg egyébként is, egyedül hagyni a gyereket idegen helyen!??- vacilláltunk az indulással. Maradt a maradás és az egy szobás szállásunk két másik apró helysége. A fürdőbe és az előszobába szorultunk. Értve mind ezt szó szerint, mert cirka 6 négyzetméter volt az egész összességében. Álltunk az előszoba közepén, a félhomályban, a bömbölő csönd közepén, mint két szerencsétlen. Kábé fél percig hallgattunk így. Annyira abszurd volt a helyzet, hogy eljövünk pihenni és most épp a csupasz falú hotelszoba zsebkendő csücsöknyi széles előszobájában ácsorgunk, hogy kínunkban elkezdtünk röhögni. Aztán gondoltam, ha már ilyen hülye helyzetben vagyunk, hogy el nem merünk menni, be a szobába megint nem merünk bemenni, hát üssük el az időt hasznosan. Én leálltam manikűrözni a fürdőszoba ajtókeretnek támaszkodva. Be már nem mertem menni, mert a lámpához kapcsolt ventillátor egy helikopter propeller hangjával vetekedett, ha bekapcsoltuk. Szóval én ott, ’azuram’ meg az előszobában feszengve nézte hova ülhetne le. Mivel én idővel befoglaltam a fürdőszobai szőnyeget, ő lekuporgott a bejárati ajtó mellé. Aztán megint röhögtünk a helyzet iróniáján, majd, hogy teljesebb legyen a buli azuram beosont a csendzónába és kifosztotta a minibárt. Két deci kóla, két deci víz, sósmogyoró 1200. Tiszta sora, de legalább volt egy kis parti sznekkünk. Gyermekünk aludt, mint a tej, mi meg kb. úgy éreztük magunkat, mint valami középiskolás nyári táborban, vagy legalábbis, amikor az első túl hosszúra nyúlt bulizás után hajnalban azon agyalunk, hogy hogyan is osonjunk fel hang nélkül a szobánkba. Ezekkel a gondolatokkal átitatva egész jól elszórakoztunk szorult helyzetünkön, én még azt is elfelejtettem, hogy hulla fáradt vagyok az egész napos gyerekkergetéstől. Aztán kicsit ráfűztünk a témára és elbréjnsztormingoltunk azon, hogy mi lenne, ha a tévét kihoznánk és a piszoár tetejére állítva néznénk vagy a bőrönd tartó ficakot kipárnáznánk és ott berendezkednénk éjszakára, hogy mégis az a szegény gyerek hadd élvezze azt az egy szobát, ezen a szép wellness hétvégét. Aztán elfogyott a kóla a kis konzerv mogyoró így aztán belopakodtunk aludni a mi kis angyalunk mellé. Szuszogott és illatos volt.
Tudunk mi élni így hárman, mi tagadás ;)
