Van két nagy fonott kosaram... na jó meg még egy telepakolt
ágyneműtartó, amiben olyan tárgyakat, kiegészítőket tartok, amik még egyszer
biztosan jók lesznek valamire.
Van, hogy már az ötlet is megvan, csak időm nincsen az
elkészítésükre és van, hogy csak a gyűjtögető ösztönöm visz rá egyik- másik
alapanyag megőrzésére. Ilyenek akár a konzervdobozok, a pillepalack talpak, a bontásból
kimentett szebb csempék vagy a különböző méretű natúr képkeretek.
Nem kis mennyiség, így családtagjaim nagy örömére a ’készletrövidítés’hez
a hétvégén hozzájárultam egy kicsit: az egyik kosárból kikerült egy képkeret,
amivel az első anyák napi emléket örökítettem meg.
Közeledik az anyák napja, így eszembe jutott hogy a gyerekem
tavalyi első igazi anyák napi rózsája-amit az oviban, könnyeket csalogató
versmondás és az általa készített ajándék átadása közepette kaptam- bizony már
kellően kiszáradt és nem biztos, hogy a sötét kamrában lógva kellene tárolnom.
Nem vagyok egy szárított virág párti, de a gyerektől kapott első virágot nem volt szívem kidobni. Így mondhatni: volt egy gombom, majd varrtam hozzá egy kabátot; keretbe raktam.
Nem vagyok egy szárított virág párti, de a gyerektől kapott első virágot nem volt szívem kidobni. Így mondhatni: volt egy gombom, majd varrtam hozzá egy kabátot; keretbe raktam.