Szokásos
rutinvásárlás. Húszas be, döcögés fel a mozgójárdás. Gyerek a bevásárlókocsi
üléséből magyaráz, kint a reménytelenül szürke Budapest. A ködbe burkolódzott
budai hegyek is csak álmosan terpeszkednek a házak mögött.
Februárban
már éhezik az ember egy kis életre, egy kis színre. De nem, még csak egy-egy
napokra villantja fel a természet vidámabb arcát. Persze még bőven lehet
márciusban hóvihar, lásd tavaly, de inkább nem festeném az ördögöt a falra.
Szóval
vissza a lidlibe. Prospektus balról, prospektus jobbról egyszer csak egy falni
tulipán teríti be a látóterem. Azt hiszem káprázik a szemem. Most vagy az elmém
csapja be a szemem vagy épp fordítva, de már a gondolat végére sem jutok, mert
könyékig eltűnök a csokrok között. Szín kellett? Hát most meglett. A vidám természet, konyhában
legalább is beköltözik egy pár napra.
Két
csokor tulipán az 18 szál virág. Vigyázni kell velem, mert óriás matekos
vagyok, de a 9+9 még megy. Akárhogy is nézzük ennyi virágnak valami nagyobb
váza kellett, viszont a tulipánok, ahogy betettem őket a vázába seperc alatt
ösze-vissza dőltek.
Több
se kellett, nekiláttam virágrendezőt készíteni!