Ki-Kapcs

Minden karácsonykor, így idén is kerültek olyan ajándékok a fa alá, amiket én készítettem. Aki ismer, annak talán ez az információ nem meglepő. Minden évben, ’kézművesország’ olyan terepén teszek kirándulást, ahol még korábban nem jártam. Az újdonság felvillanyoz és azt követően öröm lesz az alkotás. Este miután elalszik az aprónép, nekilátok az elmepucolásnak, a szellemfrissítésnek, átadom magam annak, ami teljesen kikapcsol.

Elkészülni, Vigyázz, Kész, Tűz, Rajt!

Na ez az a rajtindítás, amit tesitanárként amatőrség kimondani, viszont egy sportos újrakezdéshez stílszerű cím.

Egy év ismét elpörgött és vele újra egy fontos szülinap toporgott a küszöbön. Toporogtam én is, mert fogalmam sem volt mit vegyek , hogy legyen és amíg nincs ajándék addig a lapot sem tudtam a témához passzolva elkészíteni. Aztán jött egy szekrényürítés, ahol a szülinapos megtalálta a három évvel azelőtti, meg az azelőttielötti, meg a mégkorábbi maratonon, félmaratonon stb futásokon kapott plaketteket. Elszomorodva leporolta őket megjegyezvén, hogy szép volt, talán igaz sem volt. Mert, hogy a gyerekek mellett más időszámítás kezdődött, amibe egy fél éves, órák hosszat tartó futkározással tűzdelt intenzív felkészülés nem fér bele az életünkbe. Nekem persze több se kellett. Ha az én uram maratonját nem is tudom vissza adni, legalább egy kis tűzoltásra kerítek neki időt, és vettem neki egy hipi szupi, multi-kombi fitnesz bérletet. És most végre, hosszú idő után új sportos célokat tud kitűzni maga elé. Mert ez bizony fontos, hasznos és akármennyire maradinak tűnik, de működik. Mert töprengeni lehet, meg álmodozni, hogy de jó lenne, ha ez lenne, ha úgy történhetne, de ebből szerintem eddig csak igen kevesen tudtak sikert kovácsolni. Úgyhogy itt az év vége, nosza rajta, a legjobb időzítés egy új célkitűzés megfogalmazására. Nekem is van egy jópár, ezek között van egy kalapra való publikus célkitűzés is. Hamarosan jövök a részletekkel. Addig is, gondold át Te is mit szeretnél megvalósítani 2012-ben!

Anyának lenni jó

Lényegében amióta Liz, majd később Sino érkezését megtudtuk -márcsak a tomboló hormonok miatt is – az anyukák többségére jellemző tünetegyüttesek egész körét produkáltam, kezdve a szomorú szemú elefántos reklámfilmen való bőgéstől a legpisztlicsárébb gondokon való aggódásig. A hullámzó érzelmi viharok azóta elültek, de megmaradt egy mindig mocorgó rózsaszín köd, ha a gyerekeimről van szó. Egy percig nem bánom, hogy ez ott van. Kérdezem én: kire legyünk büszkék, ha nem a gyerekeinkre? Kit imádjunk vég nélkül és nevelgessünk a legjobb tudásunk szerint, ha nem a gyerekeinket? Bizony anyának lenni, az egyik legjobb feladat.

Most pedig így karácsony küszöbén, az év végén jöjjön egy kis összefoglaló ebből a rózsaszín ködös időszakból, ahova mondhatni lassan három éve olyan jól bekuckoltam magam.