Fontosságok

Egykedvűen kuporogva a rakás ruha alatt, azon gondolkodott vajon, hogy hozhatta úgy az élet, hogy ennyi illatos holmi közé keveredjen? Nem aggódott, mert mi’tagadás kényelmes volt a félhomályban, a tompa neszeket hallgatva ücsörögni. Csak azért mégis hiányzott a megszokás, a mindennapi rutin, így titkon remélte, hogy hamarosan nyílik az ajtó és végre felnyalábolják és kiviszik, ki a fényre, mert, hogy a világot mindig legalább egyhúszas’ magasságból, szabadon szemlélte. Senki nem mondta meg neki, hogy mit szabad vagy mit nem, úgy élt bele a világba, ahogy csak kedve tartotta. Persze esténként gondosan eltették pihenni, de tudta másnap reggel újra eljönnek érte, és ismét ő lesz a kis kedvenc. Szerette ezt a jelzőt, lubickolt is benne vígan. Mint egy primadonna, mindig pont annyira volt jelen, amennyire kellett; nem volt se túl sok se túl kevés. De ha kellett lenyűgözte közönségét és tisztában is volt azzal, hogy egyvalaki biztosan rajong érte, a gazdája.

Üdvözlőlap inchies technikával

 Nem volt egyetlen egy hónap sem, hogy ne jutott volna az eszébe. Azon gondolkodott, hogyan, miért és miért akkor vált ketté az útjuk olyan hirtelen. Dühöngött, agyalt, a hibást kereste. Tudta, remélte, félt, büszkén kiállt az igazáért, megértett, szomorkodott, felejteni akart…de nem ment.

Nem ment, mert mindig az agyába villant az a sok jó, rossz közös emlék, az együtt nevetés, az ökörködés, a kedvesség, a megértés, a testvériesség, még akkor is, ha a vége- akkor, jó egy éve- olyan kesze-kusza, egymásra mutogatós, sértődött hátat fordítással záruló történet volt…..

3D-s vallomás

Amilyen nyúlfarknyi bejegyzés lesz a mostani, annyira pepecs munka volt ez az üdvözlőkártya. Első ránézésre pikk-pakk feladatnak tűnik az egész. De ha nincs sablon, nem ismered az arányokat akkor bizony el lehet vele tölteni egy kis időt.  Na de kezdjük az elejéről!

 A Facebook óriás világában, az a jó, hogy az ember nem csak a barátaival, ismerőseivel tud napi szinten kapcsolatot tartani, de a kedvenc oldalakat is követni lehet. Az egyik ilyen általam is követett kreatív, házi barkács oldalon találtam ezt a gyöngyszemet, egy 3D-s I love You-s üdvözlőkártyát. Gyorsan kimentettem a képet, gondolván ezt még el lehet lőni valami évfordulóra. Az alkalomra végül nem is kellett sokáig várni.

Betegen

Milyen volt ma a bölcsiben kincsem?- kérdezem a kisjányt, miközben a pelenkázó asztalon, húzom föl az overallját az induláshoz. –Jóó vót mama. –jön kisvártatva a válasz. Így aztán örömmel könyvelem, hogy a heti kétszeri bölcsődei nap bizony megéri, mert a gyerek jól érzi magát, folyton emlegeti a kedvenc gondozó nénit és a gyerekeket, és láthatóan elégedett ezzel a más típusú programmal. Befut egy másik anyuka, az öltözőbe kézen fogva vezeti be a kislányát a csoportok közös mosdójából. A kislány piros orrából két kis patak folydogál, a hangja is rekedtes, és elég bágyadt. Úgy érzem ez csak nekem tűnik föl kettőnk közül. Bevillan egy gyors gondolat: „ugye nem egy csoportba járnak?? Nem. Még soha nem láttam őket.” Aztán a lányom a nevén szólítja a kislányt. Félve kérdezem: te tudod a kislány nevét? A beteg kislány anyukájától jön a válasz: „Igen egy csoportba járnak.”

 Belül ordítok, zokogok. Legyen már vége, találják el végre. Érzem szakad rólam a víz, egy izzadság csepp a homlokomon félúton megáll, nem tudja jó-e most, ha tovább csorog. Oda kapok, letörlöm. Még mindig sír, de most már mélyen, fájdalmasan, könyörögve néz rám a kisírt riadt nagy barna szemeivel. Sokat fogyott, legyengült, de így is erősen ellen tart a szorításnak. Még mindig nem engedhetem el, azt mondják. Belül zokogok, de rendületlenül súgom a fülébe a Mély erdőt. Legyen már vége. Meg van a vénája. Negyedik próbálkozásra, a kézfején. Vele sírok.  Lassú cseppekkel töltenek meg három nagy fiolát. A kicsi fiam már nem sír, csak hőőőzik. Vége. Megölelhetem. A halántékán tincsekbe áll össze a könnytől ázott babahaj. Lágyan szorítom, mint ha most szültem volna. Összeolvadok vele. Mindegyik nővér tudja mit érzek. Ők is anyák.

Van, nincs

Egy fagyos januári reggelen, két gyerekkel a hónom alatt célba vettem csodás repterünket, majd pár órával később, egy meglepően nyugodt út után Stuttgartban landoltunk. Omát mentünk meglátogatni. Felpakoltuk a lakást, hisz három hétig boldogítottuk egymást. A vidéki nyugalomban és a néha már fülsüketítő csöndben volt időm latba vetni mi az, ami ott kint, Németországban van és mi az, ami az itthoni jól megszokott dolgokból ott nincs. Na nem a bőröndjeink tartalmát és az otthon maradt játékokat, ruhákat listáztam ki, hanem inkább a mi magyar és német életünk közötti különbséget keresgéltem.

Gombhoz a kabátot

Előfordult már veletek is, hogy bementetek egy üzletbe a kedvenc fülbevalóval, hogy ahhoz találjatok egy jó fölsőt? Vagy, hogy volt egy fűszer, amihez már csak a kaját kellett kitalálni? Persze fiúk ezek az élethelyzetek egy a millióhoz, hogy megtalálnak benneteket is, de az a szituáció már inkább valószínűbb, hogy a ’’van sör, keressünk meccset’ kijelentéssel vágódtok le a kanapéra.

Na, ha volt már legalább egy ilyen sztoritok vagy egyszer az életben már öltöztetek –nem ti fiúk, bocs- a szemetek színéhez, akkor érteni fogjátok a következő triviálisan romantikus kis történetet.

Traktoros lány leszek idén!

 Viszlát Óév, üdvözlet Újév! Észrevétlenül átcsusszantunk mi is a 2013-es évbe. Észrevétlenül, mert mi bizony aludtunk.

Ki-Kapcs

Minden karácsonykor, így idén is kerültek olyan ajándékok a fa alá, amiket én készítettem. Aki ismer, annak talán ez az információ nem meglepő. Minden évben, ’kézművesország’ olyan terepén teszek kirándulást, ahol még korábban nem jártam. Az újdonság felvillanyoz és azt követően öröm lesz az alkotás. Este miután elalszik az aprónép, nekilátok az elmepucolásnak, a szellemfrissítésnek, átadom magam annak, ami teljesen kikapcsol.

Elkészülni, Vigyázz, Kész, Tűz, Rajt!

Na ez az a rajtindítás, amit tesitanárként amatőrség kimondani, viszont egy sportos újrakezdéshez stílszerű cím.

Egy év ismét elpörgött és vele újra egy fontos szülinap toporgott a küszöbön. Toporogtam én is, mert fogalmam sem volt mit vegyek , hogy legyen és amíg nincs ajándék addig a lapot sem tudtam a témához passzolva elkészíteni. Aztán jött egy szekrényürítés, ahol a szülinapos megtalálta a három évvel azelőtti, meg az azelőttielötti, meg a mégkorábbi maratonon, félmaratonon stb futásokon kapott plaketteket. Elszomorodva leporolta őket megjegyezvén, hogy szép volt, talán igaz sem volt. Mert, hogy a gyerekek mellett más időszámítás kezdődött, amibe egy fél éves, órák hosszat tartó futkározással tűzdelt intenzív felkészülés nem fér bele az életünkbe. Nekem persze több se kellett. Ha az én uram maratonját nem is tudom vissza adni, legalább egy kis tűzoltásra kerítek neki időt, és vettem neki egy hipi szupi, multi-kombi fitnesz bérletet. És most végre, hosszú idő után új sportos célokat tud kitűzni maga elé. Mert ez bizony fontos, hasznos és akármennyire maradinak tűnik, de működik. Mert töprengeni lehet, meg álmodozni, hogy de jó lenne, ha ez lenne, ha úgy történhetne, de ebből szerintem eddig csak igen kevesen tudtak sikert kovácsolni. Úgyhogy itt az év vége, nosza rajta, a legjobb időzítés egy új célkitűzés megfogalmazására. Nekem is van egy jópár, ezek között van egy kalapra való publikus célkitűzés is. Hamarosan jövök a részletekkel. Addig is, gondold át Te is mit szeretnél megvalósítani 2012-ben!

Anyának lenni jó

Lényegében amióta Liz, majd később Sino érkezését megtudtuk -márcsak a tomboló hormonok miatt is – az anyukák többségére jellemző tünetegyüttesek egész körét produkáltam, kezdve a szomorú szemú elefántos reklámfilmen való bőgéstől a legpisztlicsárébb gondokon való aggódásig. A hullámzó érzelmi viharok azóta elültek, de megmaradt egy mindig mocorgó rózsaszín köd, ha a gyerekeimről van szó. Egy percig nem bánom, hogy ez ott van. Kérdezem én: kire legyünk büszkék, ha nem a gyerekeinkre? Kit imádjunk vég nélkül és nevelgessünk a legjobb tudásunk szerint, ha nem a gyerekeinket? Bizony anyának lenni, az egyik legjobb feladat.

Most pedig így karácsony küszöbén, az év végén jöjjön egy kis összefoglaló ebből a rózsaszín ködös időszakból, ahova mondhatni lassan három éve olyan jól bekuckoltam magam.