Lényegében amióta Liz, majd később Sino érkezését megtudtuk -márcsak a tomboló hormonok miatt is – az anyukák többségére jellemző tünetegyüttesek egész körét produkáltam, kezdve a szomorú szemú elefántos reklámfilmen való bőgéstől a legpisztlicsárébb gondokon való aggódásig. A hullámzó érzelmi viharok azóta elültek, de megmaradt egy mindig mocorgó rózsaszín köd, ha a gyerekeimről van szó. Egy percig nem bánom, hogy ez ott van. Kérdezem én: kire legyünk büszkék, ha nem a gyerekeinkre? Kit imádjunk vég nélkül és nevelgessünk a legjobb tudásunk szerint, ha nem a gyerekeinket? Bizony anyának lenni, az egyik legjobb feladat.
Most pedig így karácsony küszöbén, az év végén jöjjön egy kis összefoglaló ebből a rózsaszín ködös időszakból, ahova mondhatni lassan három éve olyan jól bekuckoltam magam.
Anyának lenni jó, mert újra lehet legálisan hintázni, gumiasztalon ugrálni, óriáscsúszdán lecsúszni. Annyit kell csak mondani, hogy egyedül nem mer még ilyeneket csinálni a gyerek, persze ezt a gyerek ne hallja. Aztán kézen fogni és ha nem akarna jönni, finoman nógatni, hogy: „Naaaaa, nem jössz kincsem? Biztos szeretnél ugrálni egy kicsit!
Anyaként néha elsőbbséget élvezel így vagy úgy, mert a zsúfolt rendelőben csak villantani kell egy babakocsit és megeshet, hogy soron kívül beengednek. Ha még sem, akkor ki kell venni a gyereket a kocsiból és sustorogva, de hallhatóan azt kell mondani: Jól van, minden rendben van. Éhes vagy már?...Mindjárt megyünk. Bírd egy picit, csak látod sokan vannak még előttünk.
Az anyaságban az a jó, hogy sok addig elviselhetetlennek tűnő dolog, egyszercsak elviselhető lesz. Például szülés után a fazongyanta szinte már csak egy tavaszi leheletnek tűnik. A császáros szülés után rájössz, hogy egy 20 centis hasi vágással bizony másnap fel lehet/kell/tudsz kelni és ha tetszik, ha nem járni, zuhanyozni is fogsz. Szóval a Kilimanjaro megmászása lényegében egy fél lábbal is kivitelezhető kiruccanás lenne.
Az anyaság megtanít élvezni a csöndet és a magányt. Ha ezer fokon éltél eddig, akkor abban a kevés magányos pillanatban, a legkellemesebb csak takarékon égetni egy pici őrlángot.
Az anyaság megtanít megkülönböztetni a kis betegséget a nagy betegségtől. Kis betegségnél az élet úgyanúgy pörög tovább, mint addig. Nagy betegségnél már a férjed hívja házhoz a dokit, mert elájultál.
Az anyaság megtanít a villám kikapcsolódás mélységes tudományára:
- Hivatalba, ahova egyedül kell menni, szigorúan csak is könyvvel menni és olvasni, olvasni és olvasni a várakozás közben.
- Filmelőzetesből leszűrni az egész film lényegét, mert nagy esély van rá, hogy nem csak a premierről, de még az utolsó vetítési napról is lemaradsz.
- Egy hajmosással egybekötött zuhany minden percét kiélvezni, mert lényegében az, az adott hétre járó full extrás spa kezelésed.
És a haladó szinten állók legvadabb villám kikapcsolódásnak nonplusultrája: egyedül autózva csutkáig tekert hangerővel üvöltetni a zenét..ne adj’Isten üvöltve énekelni! Az utóbbi módszer kiváló akku töltő, hangulat fokozó, frissítő kúra és minimum olyan érzés, mint ha egy parti közepén buliznál. A pirosnál újra konszolidált külsőt ölteni!, ellenkező esetben az összes körülötted álló autós- és a zebrán közlekedők- megrökönyödve néznek, tisztelet a kivételnek, aki ’rock on’ kézjelekkel tudat veled valami olyasmit, hogy ’ez az kisanyám’!
Az anyaság megtanít gyerekzajban olvasni. Megtanít főzni, favágó világbajnokságot élvezettel nézni és egyszerre, egy időben enni, emailt olvasni, telefonálni és szoptatni.
Az anyasággal rájössz a listázás egy kis post it-on a leghajtósabb főnöknél is jobban tud tempót diktálni, prioritást betartatni…és néha már nyomasztani is.
Rájössz, hogy a tv csak egy szobadísz és lényegében jó is ez így. Rájössz, hogy az EGYEDÜL EGY PERCIG! kérés kivitelezhetetlen kívánság. Rájössz, hogy szinte felesleges pakolni, mert mire a lakás egyik végéből elérsz a másikba már kezdheted az elejéről az egészet. Rájössz, hogy fitneszterembe nem is kell járni; 5x 1.5 óra babakocsis séta és kész vagy arra a hétre. Rájössz a szoptatás a legjobb fogyókúra.
Anyaként megtudod kik az igazi barátaid. Ők megértik, hogy új prioritások szerint élsz és elfogadják, ha Isten bocsá' valami kieshet egyszer a fejedből két törpe terelgetése mellett. Ha meg nem értik meg, akkor szert teszel olyan képességre is, mint könnyedén átlendülni dolgokon, amik onnantól kezdve nem fognak érdekelnek.
Belátod a legjobb időtöltés, a játék a gyerekkel.
Rádöbbensz, már nagyobb öröm a gyereknek ruhát venni, mint saját magadnak.
Ráeszmélsz, hogy a legnagyobb szerelem csak most jött el az életedben és nélküle nem tudnál élni tovább.
Az anyasággal új, hasznos ismeretségekre tehetsz szert: ők a hentes bácsi, a felvágottas pultos néni, akik a gyereknek a szín húst félre teszik, a gyógyszerész és a postás, utóbbi aki a délelőtti játszóteres programot és a deles alvásidőt tiszteletben tartva, délután hozza a leveleket.
Megismered az anyai büszkeség fogalmát, amikor a kasszánál egy műanyag lovat húzol ki a táskából a pénztárca helyett vagy amikor a gyereked első rajzát csípteted föl a hűtő oldalára.
Végül az anyaságban az a jó, hogy rájössz mi az ami fontos és mi az, ami nem.
A sok tenni-venni való mellett kell, hogy legyen idő tisztán csak magunkra. Ha nincs, akkor csinálni kell. Ha kell, akkor egy körömfestésre vagy hobbizásra vagy egy mozira az urunkkal, mert az is legalább olyan fontos. De akármilyen sűrű, elfoglalt munkakör ez az anyaszerep, egyre szinte mindig van idő: a legpozitívabb értelemben vett magányos elmélkedésre.
Az önmenedzselésre, az önmegvalósítára. Arra az elmélkedésre, ami felveti azt a kérdést, hogy amit eddig csináltunk, az vajon jó-e nekünk a jövőben is? Ha a válasz igen, akkor csak így tovább, ha nem, akkor a pöttöm fontosságainkkal a karunkban, mi az ami a jövőben még inkább teljesebbé tenne minket? Mert ez az otthon töltött idő bizony az elmélyülés időszaka. Egy önismereti túra, ahol a kalauzunk egy alig egy vagy pár éves kisember, de az ösztönösségük révén a legjobb iránytűk. Szóval csak hangolódjunk rájuk, mert megéri.
