Nem volt egyetlen egy hónap sem,
hogy ne jutott volna az eszébe. Azon gondolkodott, hogyan, miért és miért
akkor vált ketté az útjuk olyan hirtelen. Dühöngött, agyalt, a hibást kereste.
Tudta, remélte, félt, büszkén kiállt az igazáért, megértett, szomorkodott,
felejteni akart…de nem ment.
Nem ment, mert mindig az agyába
villant az a sok jó, rossz közös emlék, az együtt nevetés, az ökörködés, a
kedvesség, a megértés, a testvériesség, még akkor is, ha a vége- akkor, jó egy
éve- olyan kesze-kusza, egymásra mutogatós, sértődött hátat fordítással záruló
történet volt…..
