2014. november 1., szombat

Szeretnél gyorsan Halloween töklámpást készíteni?



A Halloween nélkülözhetetlen hozzávalója a töklámpás (jack-o-lantern), mely egyben szimbóluma is az ünnepnek. A faragás a legelterjedtebb technikája a lámpások elkészítésének, amikor rémisztő vagy vicces arcokat kerekítenek a tök oldalára. Idén mutatok fúrt vagy épp festett tököt is, amiknek elkészítésében még a gyereke is tudnak segíteni. Ha életed első töklámpását készítenéd se aggódj: még az óvatos késhasználat mellett is, gyorsan meg leszel vele.
Nekünk a gyerekekkel a tv-ben élő adásban sikerült két tököt festeni és faradni. Neked is menni fog!

 Az ünnep az ősi kelta hagyományból, a Samhain-ból (jelentése, a nyár vége) ered, mely október 31. nap napnyugtájától november 1. napnyugtájáig tartott. Ebben az időszakban az eltávozott szeretteik előtt tisztelegtek az emberek. Az ünnep elsősorban az angolszász területeken erjedt el: Írországban, Skóciában, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában. Megjelenésének formája mit sem változott; boszorkányokhoz, démonokhoz, szellemekhez köthető ünnepkör ez. Írországban október 31. éjszakája például az All Hallow’s Eve nevet kapta, mely név erősen utal az ünnep ma már világszerte használt elnevezésére.
A ma faragott Jack-o-lantern, töklámpások alapanyagának kiválasztásakor -az egyik forrás szerint - azért esett a választás épp a sütőtökre, mert az 1800-as évek vége felé Amerikába betelepülő írek, nagyobbnak és könnyebben faraghatónak találták a sütőtököt, mint az addig használt tököket. Az Amerikában őshonos pufók, kerek sütőtök így szép lassan megkezdte világkörüli útját. Halloween elterjedésével pedig, a jellegzetes formájú tököt meglátva, joggal egyből az ünnep juthat eszükbe.

És most jöjjenek a lámpások!

A faragott arcú tök
Ha nincs ötletünk arra, hogy milyen arcot rajzoljunk a töknek, a neten számos képet, sablont találhatunk, amiket kinyomtatva vagy átrajzolva máris könnyebbé tehetjük a további munkát.
Én idén három hagyományos, faragott tököt készítettem, az egyik a bolondos arc lett:



A másik a boszorkányos arc lett:



És készült még egy baglyot mintázó is:


Mi kell az elkészítéshez?
Szükséged lesz egy tompa végű ceruzára, hogy a mintát át tudd rajzolni.
Szükséged lesz egy kanálra, hogy ki tudd pucolni a tök belsejét.
És szükséged lesz egy éles, rövid pengéjű késre.
Miután előrajzoltad a mintát, egyből kezd is el a késsel kialakítani az arcot. Először csak kicsi vágásokat ejtsél rajta, mert ha esetleg rossz irányba szaladna a kés, a rövid elirányzott vágás kevésbé fog látszani. Ha végeztél a késsel történő ’előrajzolással’, most már annyira szúrd bele a kést, hogy érezhetően szúrja át teljesen a tök falát. Így akár már egyes darabok ki is esnek a tök felbontását megelőzően.

Hogy miért formázunk és csak aztán nyitjuk fel a tököt?
Azzal, hogy a tököt nem lékeljük meg a tetején, marad egy alap tartása, erőssége, mely megakadályozza, hogy egy erőteljesebb mozdulatnál, vágásnál ki-, letörjön egy darab a tökből. Ha eltörne, dobhatnánk ki az egészet a kukába.

Elkészítési idő: 30 perc

A fúrt tök

Az idei nagy kedvencem a 2 az 1-ben, fúrt tök. Nappal virágtartóként funkcionál, majd ahogy leszáll az est a virágokat kivéve lámpás lesz belőle. Imádom a variálhatóságát.



Mi kell az elkészítéshez?
Fúrógép és bármelyik fúrószár, ami szerinted kellő nagyságú lyukakat tud kialakítani a tökön.
Én…sorry az uram, egy 16-os és egy 10-es fúrószárat választott és felváltva használta őket. Persze előtte előrajzoltam a lyukak helyét. De készíthetsz, cikk-cakk, virág, inda formát vagy bármit, ami megtetszik. Itt a minél több, annál jobb elv él, hisz így több fény jut ki a lámpásból, mutatósabb lesz.

Elkészítési idő: 30 perc

A glitteres tök
 
Nyugodtan bízd a gyerekekre ennek az elkészítését. Nekem az 5 évesem készítette ezt a lila glitterrel díszített tököt, ráadásul élő adásban a tv-ben.

Mi kell az elkészítéséhez?
- Pentart Acrylic Primer alapozó festék
- Pentart matt akrilfesték- ibolyalila színben
- Hobbiragasztó
- Csillámpor arany színben
- Lakk spray

Így készítsd el!
Mivel a tök felszíne zsíros, ’élő’ anyag, így a jó tapadás és az akrilfesték ideális terülése érdekében jó ha lealapozzuk a felületet.
Ez a lila tök az élőadás rövidsége miatt nem lett lealapozva, hisz az alapozónak hagyni kell száradási időt. Viszont az akrilfesték még így is gyönyörűen tapadt és terült!
Száradás után a hobbiragasztóval csíkokat húztunk rá és a ragasztócsíkokba szórtuk bele a csillámport/csillámtörmeléket.
A ragasztócsíkokat csőrös adagolófejű ragasztóval tudod kialakítani, de ha ragasztósprayt használsz, akkor befújva egy nagyobb területet, akár a tök egy részét is be tudod vonni az aranyporral.
A munkafolyamat záró része, legyen a lakkozás, spray segítségével.

Elkészítési idő: 1 óra

+1 variáció
A mini dísztöknek csak a szárát ragasztóztam és aranyporoztam be. Ilyen lett.


A sötétbe világító tök
 
Szintén gyerekmunka :) Könnyű elkészíteni és igazi maszatolós feladat, így a 3 és fél évesre bíztam az elkészítését.

Mi kell az elkészítéséhez?
-         Pentart Acrylic primer alapozó
-         Pentart Dekor Paint-sárga színben, mely bútorfestésre is alkalmas
-         Pentart Glow in the Dark Acrylic Paint – Sötétben világítós akrilfesték

A Dekor Paint festését előzze meg egy alapozás, ha zsíros, műanyagos bevonatú felületen szeretnénk viszontlátni. Miután megszáradt az alapozó, jöhet a Dekor Paint festék és ha ez is megszáradt kezdődhet a világítós festékkel a pöttyözés, csíkozás, maszatolás. Esetünkben az utóbbi jött össze :)

És ha festés, akkor + variáció szintén Pentart festékkel!


Itt a tök oldalára vágtam ablakot. Az ablak széléhez körbe szögeket szúrtam be. A szögek köré pedig pókhálót imitálva, föltekertem egy madzagot.
Nem volt fémesen csillogó madzagom, így az ezüstszínű Pentartos metál viaszpasztával átdörzsöltem egy otthon meglévő madzagot. A tök tetejére egy kis darab fekete tüll anyagot masniba rendeztem, a viaszpasztával ezüstözött madzaggal összekötöttem és szöggel fixáltam a tökön.


Tökdíszítésre, láthatod, számos megoldás létezik. Ezeket az ötleteket jövőre is elteheted, de ha még ma vagy holnap lenne kedved valamelyiket ezek közül elkészíteni, nosza rajta!

Jó munkát!
Borsa

Ha tetszett a mostani DIY projekt, nézd meg a korábbiakat is vagy ugorj fel a BorsaBox facebook oldalára további ötletekért,
IDE!



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...