2014. július 18., péntek

Hova menjünk a hétvégén?


Hova menjünk a hétvégén?
Hova menjünk a hétvégén a gyerekkel?

Mit csináljunk? 
Szombati megébredésem központi kérdése általában ez szokott lenni, ha nincs már konkrét terv (jelzem, ritka eset ;D).
Persze millió és egy helyre lehet menni, kész fix programokra beülni, de én most inkább olyan gyerek és felnőtt kompatibilis progira szeretnék ötletet adni, amire elsősorban az egyszerűség és a kis költségvetés jellemző.




Szóval  nincs semmi program, viszont annál több energia levezetést igénylő gyerek, akikkel nem szeretnénk hosszasan autózni, de a megszokott játszótéren se szeretnénk kikötni velük. Jöhet az agyalás a reggeli kávé felett: mi legyen?


Ilyenkor nálunk az egyik legtutipp program ötlet a: Turisták vagyunk ott, ahol élünk játék.
A gyerekek imádják, mert a városba -ahol egyébként is élünk -bevetjük magunkat.
Amit az autóból vágyakozva néznek, azt ilyenkor megnézzük lábon. Például a Halászbástyát a gyerekeim eddig csak az alsó rakpartról, autóból nézve vizslatták. Láttam rajtuk, hogy majd ki esik a szemük minden alkalommal, így naná, hogy csak ott adtak múlt hétvégén fagyit (legalább is nekünk); söpörtünk föl a Várba, mint a huzat.




A metró varázsa, pláne az új vonalé, az új szerelvényen való utazás egy technikai dolgokat, gépeket, járműveket kedvelő gyereknek felemelő élmény. És egy nagy séta, egy térképről kinézett parkban is ugyan olyan remek ötlet vagy akár a papi kertjében nagy szerszámokkal történő földmunka (hátráltatása :D ), ami egyébként is esedékes lenne, tuti ötlet. 

A gyors bevásárlás helyett, egy közös piacozás, ahol mindenki a saját kosarába gyűjtheti a zöldséget, gyümölcsöt színsebbé teszi a hétvégét, ha egyébként nem szoktak ilyesmik történni a hétvégén. 

A gyerekünk egész biztosan szeretni fogj az újdonságot és valljuk be őszintén a változatosság, nekünk szülőknek is új dimenziót nyit a hétvégi mi’csináljunk kéréssel kapcsoltban.


Jó hétvégét!  

Borsa  


Ha tetszett a mostani bejegyzés, nézd meg a korábbiakat.
Látogass el a facebook oldalamra is!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...