2011. július 4., hétfő

Sinóra várva



Ellenben Godot-tal mi tudjuk, hogy hol és nagyjából mikor kell megérkeznie Simonnak, alias Sinonak, a mi legújabb családtagunknak. Lisánk ragasztotta várva várt tesójára ezt a nevet, melyet napjában többször megemlít ilyen-olyan témával kapcsolatban.
Már nagyon várja velünk együtt a babaérkezését. Elsőként azt az információt igyekeztünk átadni neki, hogy a mama kerekedő pocakjában egy baba van. Mutattunk neki ultrahang felvételeket, mondtuk, hogy az az emberformát öltő maszat halmaz a képen, bizony egy baba, az ő tesója, és hiszi vagy nem, de mindaz itt bent, a hasamban egész kicsiben bent lakik.
Az akkor 13-14 hónapos kisjányunk igen gyorsan felfogta a dogot. Na jó bele telt egy pár hétbe míg megértette, hogy sem az ő pocakjában, sem a papáéban nincs baba, egyedül csak a mama az, akinél babát érdemes keresni. Ezt az ismeretet alátámasztva rendszeresen ellenőrizte a hasamat: megállt előttem, egyik kezével a nadrágom korcát, másikkal a pólóm szélét fogta, ellenétesen elhúzta őket és nagy akkurátussal megvizsgált, majd halálosan komoly arccal, mint egy sokat látott szakember kijelentette: BABA. Na ebből tudtam a baba ügy helyén van az ő kis agyában.

Telt múlt az idő és Sino átmeneti szállását már nem ellenőrizgette a mi csibénk. Tudta, hogy a baba hol lakik aktuálisan és azzal is azonnal egyetértett, hogy az ő rácsos ágyát átadjuk a leendő legkisebbnek, ő pedig cserébe egy szép nagylányos gyerekágyat kap, fehér bárányokkal a fejtámláján és egy puha falvédőt krokodillal, akinek hátán irtó jót lehet ugrálni.
Új ágyában már az első éjszakát átaludta, de azért a reggeli ébredés után átjött megnézni a kiságyat, hogy tuti a tesónak szántuk azt és nem mi aludtunk benne. A félreértések elkerülése végett az ágycserét követően többször bement a szobába, rámutatott az ágyra és csilingelő hangon azt monda: Sino!
Kétség nem fért hozzá: Az ágyát átadta, elengedte, további szabad felhasználásra bocsájtotta így egy újabb pipát húztunk, hisz a rizikósnak vélt ágycsere kérdés is meglepően simán ment. És amilyen könnyen vettük az első akadályt olyan egyértelműnek tűnt gyermekünk számára az is, hogy a meglévő plüssökből adjunk a kis jövevénynek is, hogy ha iszik akkor az üvegét a pocakomhoz tartva megkínálja a tesóját is, ha pici babát lát az utcán akkor feltétlen közölje, hogy nekünk is van egy bent, a kabát alatt, és az is szívet melengető hogyha úgy tartja kedve, akkor oda bújik a tesóhoz, megsimizi és puszit ad neki.
És mivel ilyen harmonikusan beilleszkedett a hétköznapjainkba a még meg nem született Sinonk, így el kezdtem gyártani neki is a Babaváró naplót, a „Jó éjt!” angyalkát, a szobadekorációt és a „Megérkeztem” üdvözlő kártyákat.
Lisát is hagytam részt venni a gyártási folyamatokba. Ha rajzoltam, ő is alkotott, ha vagdostam a papírokat, ő tépkedte a fecniket, de leginkább a tiltott szerszámért, az ollóért nyöszörgött.
Simon összes dekor dolgát igyekeztem egy témára fűzni, amihez találtam egy irtó helyes motívumot. Nekem tetszik, de az én uram szerint a kis figurák inkább woo doo babákra hasonlítanak ……. Áhhh ugyan már, nem vészes, részemről még belefér. Szóval az édes figuráknak álcázott woo doo babák mintából létezik fali nyomdázó, szilikonos papír nyomdázó, scrapbook papír készlet, fali nagy! matrica készlet, fa figura és még ki tudja mi még, amit én nem találtam meg, mert hogy mondanom se kell betáraztam szolidan. Pár dolgot már felhasználtam a babanaplóhoz, de az arzenál jelenős részét a két gyermek összeköltöztetésekor fogom elővenni a szoba dekorálásánál. Addig is csak tovább fúrok-faragok, még ha kipeckelt szemekkel teszem azt.



Babanapló 


Felhasznált anyagok:


- bővíthető lapos natúr csavarozott karton A5-ös fotóalbum 
- 1 nagy ív anyagában mintás rizspapír
- fehér és színes fotókartonok az album bővítéséhez
- Panduro design papír készlet
- két oldalú kiemelő ragasztómatrica
- a designba illő fa felragasztós figura
- gombok, színes dekor zsinór
- decoupage ragasztó/lakk + 2 cm-es lapos ecset
- vonalzó, olló, sniccer
- a belső dekorhoz szilikonos nyomdázó

Használt technikák:
- decoupage
- scrapbook




Ha tetszet ez a munkám és még szeretnél hasonló kreatív ötleteket látni, kövesd a BorsaBox Facebook oldalát!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...