2010. március 23., kedd

Van is meg nincs is


Alapjában véve az a típus vagyok, aki szereti a rendezettséget maga körül. Ám amióta beköltözött az életünkbe a tündérgyermek, azóta bizony a rend fogalma új értelmet nyert. Idő hiányában, itt-ott, időnként szerte-szana marad ez-az. Ez leginkább a befutó levelekre, újságokra, szórólapokra, bevásárló listákra, fecnikre jellemző. Mivel a babakocsit a garázson keresztül tolom ki a házból, van úgy, hogy elfelejtem, hogy postás is jár hozzánk, így a leveleket talán ha egyszer ürítem a héten. Ekkor már egy szép mennyiség gyűlik össze, ami a konyhában landol és még további 3-4 napot pihen a feldolgozásig. Idővel egy kisebb halom gyűlik össze, a tetején mindenféle egyéb olvasnivalóból, szóval lényeg a lényeg: a levelek elkallódnak. Így aztán az egyik hobbis beszerző körutamon, amikor találtam egy natúr szalvétatartót, egyből éreztem ez lesz a megoldás az elfelejtett levelek kordában tartására. A szalvétatartóból levél rendezővé avanzsált tároló remekül működik.

Hosszas kokettálás után most végre rá vettem magamat a repesztő technika kipróbálására is. Kezdésnek az egyfázisú technikával kezdtem. Tartottam attól, hogy túl időigényes, macerás lesz vele dolgozni, de semmivel sem bonyolultabb, mint bármilyen festős munka.
Egy gond van már csak: szuper dolog, hogy egy helyen, katonás sorrendben vár rám a befutó posta, ám időnként elfelejtem a tényét, hogy van egy levélrendezőm…….

Levélrendező

Hozzávalók:
- szalvétatartó vagy levélrendező fakk MDF lapból
- egy fázisú repesztő lakk
- két különböző színű vízbázisú akrilfesték, én a DecoArt Acrylic 608-as és 104-es árnyalatát választottam
- bármilyen dekorációs kiegészítő, én itt fa alapanyagú, textil bevonatú szív formát használtam
- ecset

Elkészítés:
Elsőként válasszuk ki melyik színt szeretnénk, a repesztést követően erezetként viszontlátni. Ezzel a színnel fessük be elsőként a leendő levélrendezőnket. Hagyjunk száradási időt neki, majd, mikor már meggyőződtünk, hogy a festék megszáradt, jöhet a repesztő lakk. Ha egységes repesztési mintát szeretnénk, akkor fontos, hogy mindig egy irányba húzzuk az ecsetet. Persze lehet játszani a formákkal, lehet röviden, ívesen felvinni a felületre a lakkot, de akkor mindig ezzel a mozdulattal fessünk. Legutóbb láttam egy ilyen technikával készült vázát, a repesztés hullámszerűen volt.
A második színt szintén csak akkor vigyük fel, ha már a lakk biztosan megszáradt. A szabály itt is ugyanaz: az ecsetet egy irányba húzzuk. Ahogy kezd száradni a fedő festék, úgy kezd dolgozni együtt a három réteg. Szép lassan megjelennek a repedések, és előtűnik az alsó festék színe. A megrepesztett levélrendezőt dekoráljuk kedvünk szerint. Én csak egy szolid szív formát ragasztottam rá, passzolva a környezetéhez.
A repesztő technika olyan hangulat megvalósítására jó, amelyben a rusztikusságot, a természetességet szeretnénk hangsúlyozni.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...